2016. augusztus 1., hétfő

Mariann programzárása


Mariann részére a www.adjukossze.hu oldalon összesen 161 300 forint gyűlt össze. Mariann célja az volt, hogy elvégezzen egy kézápoló és műkörömépítő tanfolyamot, és munkába állva önálló jövedelemre tegyen szert.

A 3 gyermekes anyuka lelkesen és előrelátóan készült a tanfolyamkezdésre, ami június elején lett volna, de sajnos a kiválasztott képzés elegendő jelentkező hiányában nem indult el. Nyáron a délelőtti órákban takarítói állást vállalt, hogy ezzel is közelebb kerüljön tervei megvalósításához. Végül szeptemberben tudta elkezdeni a kézápoló és műkörömépítő tanfolyamot, miután sikerült olyan képző intézményt találnia, ahol a tanulás mellett a délelőtti órákban takarítói munkáját is tudta végezni. Közben nagy öröm érte a családot, ugyanis sikeresen pályáztak egy önkormányzati lakás bérleti jogára, így a család lakhatási helyzete végre stabilizálódott. Az önálló lakhatás ugyanakkor a korábbinál nagyobb anyagi terhet is rótt a családra, ezért Mariann azonnal élt a lehetőséggel, amikor munkahelyén végre teljes munkaidejű állást ajánlottak részére. A főállás hátránya, hogy a munka és 3 gyermeke ellátása mellett nem tudta megoldani a tanfolyamra járást, így a tanfolyamot meg kellett szakítania.

A tanulást a munka és a 3 gyermek ellátása mellett tehát nem folytatta, az intézményből való kiköltözést követően szociális munkásával is megszakadt kapcsolata. Hosszas egyeztető folyamat indult Mariannal, de nem talált olyan tanfolyamot vagy munkaeszközt, mely megváltozott élethelyzetében segítséget jelentett volna számára, így lemondott pályázati programjának megvalósításáról és az összegyűjtött támogatási összegről. Mivel Mariann önszántából állt el a tanfolyam folytatásától, az első tanfolyami részletre felvett 50.000.-Ft-ot külön megállapodás szerint, két részletben visszafizette az alapítványnak.

Mariann programját nem tekintjük kudarcnak: egyrészt előre nem látható, de mindenképpen előremutató fejlemény a család életében az önálló lakhatásba költözés, ami miatt jelenleg az anyagi stabilitás a legfontosabb cél Mariann életében, és érthető okokból háttérbe szorítja a tanulást. Másrészt, a program megszakadása ellenére is sikerült Mariannal kapcsolatban maradnunk, és elérni azt, hogy vállalja döntése anyagi következményeit, azaz fizesse vissza a támogatást. Alapítványunk értékrendjének egyik alappillére, hogy támogatottjainkat egyenrangú partnernek tekintjük a segítő viszonyban, mivel úgy gondoljuk, hogy ez a partneri viszony fontos lépés az igazi, intézményektől független, önálló élet felé.

A Mariannak juttatott adományokat a közeljövőben más hajléktalan pályázati nyertesünk programjának megvalósítására és szociális munkásának díjazására fogjuk fordítani.


2016. június 22., szerda

Lajos programja sikeresen véget ért

Lajos részére januárban összesen 226.000 forint gyűlt össze, amiből el tudta végezni a személy-és vagyonőri tanfolyamot, le tudta tenni vizsgáit, és biztosítani tudtuk számára azt, hogy fél éven keresztül szociális munkás segítse őt tervei megvalósításában.

Lajos a gyors beiratkozást követően lelkesen látogatta a képzést. Motivációjának és érdeklődésének köszönhetően az első alkalommal sikerült minden vizsgája, így megszerezte az áhított személy-és vagyonőri végzettséget, majd új bizonyítványának birtokában rögtön keresett és talált is munkahelyet biztonsági őrként egy üzletben. Új munkahelyével elégedett, feladatait komolyan veszi. A család lakhatási helyzetében egyelőre nincs változás, az intézményes háttérre továbbra is szükségük van ahhoz, hogy anyagilag megerősödjenek, és tovább tudjanak lépni.

Lajossal és szociális munkásával az elmúlt fél évben együtt dolgoztunk azért, hogy a család tervei valóra válhassanak. A szociális munkás esetvezetési tevékenységét esetmegbeszélő csoporttal segítettük, elkészült Lajossal az életútinterjú is. Ez a fél éves munka most véget ért, de a programban velünk együtt dolgozó szakemberekkel továbbra is kapcsolatban maradunk, és reméljük, hogy a jövőben még több hajléktalan ember támogatásában tudjuk kamatoztatni tapasztalatainkat.

Ezúton is szeretnénk megköszönni a segítséget minden támogatónknak!

2016. május 6., péntek

Kiállításunk az Auróra Közösségi Házban

Mentés Másként kiállításunk május 6. - 18. között az Auróra Közösségi Házban lesz látható.


A kiállítás a Szimbiózis Napok keretében nyílik, majd május 18-ig megtekinthető az Auróra Közösségi Házban. A rendezvényről bővebben: http://szimbiozisnapok.antroport.hu/program.php?aktprog=757

2016. május 1., vasárnap

Programzárás, zárótanulmány

Az április 30-án lezáruló Restart Program utolsó momentumaként elkészült az a zárótanulmány, melyben az elmúlt 2 év tapasztalatait és elsősorban a közösségi adománygyűjtés módszerét osztjuk meg.

„Azóta kedve
sebb vagyok az emberekhez” avagy Mitől működik a közösségi adománygyűjtés című írásunk elolvasható ezen a linken.

Tanulmányunk mellett ajánljuk mindenki figyelmébe a Zöld Pók Alapítvány írását is: http://zoldpok.hu/2016/04/27/az_online_mozgositas_3_alapeleme/ 
 
A pályázati program zárásától függetlenül természetesen folyamatosan hírt adunk programunk eseményeiről, a soron következő támogatásokról és a Van Esély Alapítvány munkájáról.

2016. április 28., csütörtök

Marika munkába állt







Tavaly novemberben zártuk sikerrel adománygyűjtésünket Marika számára abból a célból, hogy letegye az ápolási asszisztens végzettséghez szükséges gyakorlati vizsgát, és szakképzettséget szerezve stabil munkahelyen tudjon elhelyezkedni (a gyűjtés elérhető itt). Marika terve az volt, hogy leteszi az ápolási asszisztens végzettséghez szükséges gyakorlati vizsgát, hogy szakképzettséget szerezve stabil munkahelyen tudjon elhelyezkedni. Örömmel tudósítunk róla, hogy miután Marika január végén sikerrel teljesítette a vizsgát, áprilisban munkába állt egy fővárosi kórházban!

Az elmúlt hónapokban Marika szociális munkásával közösen a vizsgáztató intézmény felkutatásával, kiválasztásával, és a vizsgára való felkészüléssel, majd a sikeres vizsgát követően munkakereséssel volt elfoglalva. Utóbbi nem ment zökkenőmentesen, Marika számtalan jelentkezést adott be különböző kórházakba, és sok helyről még visszajelzést sem kapott, de kitartásának köszönhetően végül sikerült munkába állnia. Úgy gondoljuk, hogy a sikeres adománygyűjtés, a számtalan helyről érkező biztatás, bizalom térül meg akkor, amikor támogatottjaink az átmeneti kudarcokon felülemelkedve is képesek elérni céljaikat! Ezt jól példázza Marika esete, aki számára nem csupán egzisztenciális haszonnal, hanem önbizalmának erősödésével is járt programunk.

Marikával és szociális munkásával az elmúlt hónapokban együtt dolgoztunk azért, hogy céljai megvalósulhassanak. A szociális munkás tevékenységét esetmegbeszélő csoporttal segítettük, a közös munkát a következő időszakban is folytatni fogjuk.

2016. április 27., szerda

János fél éves programja véget ért



Jánosnak tavaly gyűjtöttünk adományokat, hogy hegesztő szerszámokat vehessen, és esélye legyen elhelyezkedni. A sikeres adománygyűjtésnek köszönhetően János meg tudta vásárolni azokat a szerszámokat, melyek a hegesztő munkához szükségesek.

Jánossal és szociális munkásával az elmúlt fél évben együtt dolgoztunk azért, hogy János tervei valóra válhassanak. A szociális munkás esetvezetési tevékenységét esetmegbeszélő csoporttal segítettük, elkészült Jánossal az életútinterjú is.

János céljai egyelőre csak részben valósultak meg: sikeresen elvégezte a hegesztő OKJ tanfolyamot, majd hamarosan elhelyezkedett főállásban, forrasztó munkakörben. Sajnos egy váratlan betegség következtében, a próbaidő alatt felbontották munkaszerződését. János azóta a Munkaügyi Központon keresztül próbál új munkahelyet találni, ahol használhatná megszerzett tudását és eszközeit, de eddig nem járt sikerrel. Ugyanakkor nem tölti tétlenül idejét, közmunkát végez, és szabadidejében a családtagjainak segít.

2016. április 8., péntek

Egy kiállításmegnyitó képei

Azoknak, akik nem lehettek velünk: néhány fotóval szeretnénk átadni a workshop és a kiállításmegnyitó fantasztikus hangulatát.

Eszmecsere a workshopon

Karafiáth Orsolya, kiállításunk fővédnöke
Vilmos és a Zöld Pók fotósa, Halász László


Kiállításunkról a sajtóban

Nagy örömünkre szolgál, hogy a Mentés Másként kiállítást nagy sajtóérdeklődés kísérte, így programunkat, és közel két éves munkánk gyümölcsét még többen ismerhetik meg! A következőkben a sajtómegjelenésekből szemezgetünk.

"Van kiút, mindig újra lehet kezdeni, bizonyítja Marika, László, Orsi és hét hajléktalan társuk példája, akik új fundamentumokra építve igyekeznek megváltoztatni az életüket. Ebben segítőket is tudhattak maguk mellett, maguk mögött pedig több száz névtelen adakozót, akik nélkül a Van Esély Alapítvány Restart programja nem valósulhatott volna meg."
http://nol.hu/belfold/szeles-tavlatokat-nyit-a-kozossegi-adomanygyujtes-1608541

"Rendhagyó portrésorozatból nyílt kiállítás a Tranzit Caféban. 10 hajléktalan ember sorsát mutatják be a fotókon, akiknek civilek segítettek pénzadományokkal, hogy megvalósíthassák céljaikat. Van, aki laptopot, van, aki láncfűrészt kért, hogy dolgozhasson vagy megírja a diplomamunkáját. A Mentés másként programot három alapítvány működteti: A Város Mindenkié csoport, a Zöld Pók alapítvány és a Van Esély Alapítvány."
http://www.nlcafe.hu/ezvan/20160330/hajlektalan-adomany-kiallitas/ 

"János és Orsi kettő aközül a tíz hajléktalan közül, akik 2015-ben pályáztak, majd részt vettek a Van Esély Alapítvány Restart elnevezésű programjában. Erre olyan hajléktalanok jelentkezhettek, akiknek van egyfajta továbblépési tervük: a szociális munkásukkal együtt végiggondolták a saját sorsukat, és tudják, mihez szeretnének kezdeni, csak éppen pénzük nincs rá, hogy valóban belefogjanak. Ahogy Rész Levente, a Van Esély Alapítvány kurátora az Abcúgnak megfogalmazta: bármivel lehet pályázni, amiről az illető azt látja, hogy őt A-ból B-be eljuttatja, az alapítvány pedig ezt pénzzel támogatja."
http://abcug.hu/robogorol-es-szep-fogsorrol-almodoznak-a-hajlektalan-emberek/

 

2016. március 21., hétfő

BEMUTATJUK TÁMOGATOTTAINKAT

Ismerjék meg annak a 10 hajléktalan embernek a történetét, akiket Mentés másként című videó- és fotókiállításunk mutat be!

A kiállítás megnyitójára 2016. március 23-án 18 órától kerül sor a Tranzit Cafe-ban. A kiállítás április 6-ig látogatható.



László jogosítványt szerzett



László nehéz, bizonytalan körülmények közé született, és küzdelmek között, de önmagát a felszínen tartva élte az életét évtizedekig. Egészen addig, amíg az egészsége ezt megengedte. Az agyvérzése óta azonban jócskán beszűkültek a lehetőségei: jobbára felépült ugyan, de dologtalanságra kárhoztatva, rokkantnyugdíjából élt. Pedig volt már trolivezető, autófényező, sőt, sírköves is. Felépülése sikeres volt, kitartó munkával újra megtanult járni, de László ennél nagyobb célt tűzött ki maga elé: dolgozni akart, hogy napjait hasznosan töltse, és kiléphessen a hajléktalanságból.

45 adományozónknak köszönhetően 112 ezer forint gyűlt össze, és László sikerrel tette le a B kategóriás járművezetői vizsgát. Friss jogosítványa birtokában, és egy használt autó megvásárlásával mobilabbá vált, és hamarosan munkába is tudott állni. Hosszú távú terve, hogy a hajléktalanszállót elhagyva, önálló lakhatást teremtsen magának.



József munkaeszközöket vásárolt

József 16 évesen lett felnőtt. Ő maradt az egyetlen egészséges férfi a családban. A kőműves iskolát félbehagyta, azóta dolgozik. Mindig, amit lehetett. Volt már állatgondozó, szőlőhegyi napszámos, fakitermelő munkás. Az utóbbi években főleg festő munkákat vállalt, amit megszeretett. Olyannyira, hogy 30 év után iskolapadba ült, és sikeresen letette a szakmunkásvizsgát, és stabil munkahelyen dolgozik.

Józsefet festő- és tapétázó eszközök beszerzésében segítette az a 24 önzetlen adományozó, akik 67.100 forintot adtak össze, így József plusz munkákat is tud vállalni, amiből esélye van kikerülni a hajléktalanságból. Sokáig úgy tűnt, hogy célja hamarosan megvalósulhat, azonban súlyos baleset érte, mert munka közben agyvérzést kapott, és egyik lába lebénult. Az elmúlt hónapok ezért a felépülésről szóltak, szerencsére a rehabilitációs kezelések mellett József egészségi állapota teljesen helyreállt. Így januárban újra munkába tudott állni festőként, és magán-megrendeléseit is teljesíteni tudja a program keretében vett eszközökkel. A munkában bekövetkezett kényszerű szünet miatt az önálló lakhatás egyelőre terv maradt, de József jó úton van ahhoz, hogy hamarosan kiköltözzön a hajléktalanszállóról.



Mariann műkörömépítő tanfolyamra kezdett járni



Mariann 32 éves, családos fiatalasszony, férjével és három iskolás fiával él. Mindkét szülő vidéki, sokgyerekes családban nőtt fel. A 8. osztály elvégzése után mindketten gyorsan munkába álltak. Mariann a gyerekek születése előtt takarító, majd konyhai kisegítő volt, legutóbb, mikor a legkisebb fiúk is bölcsődébe kezdett járni, egy cukrászdában vállalt munkát.
A családnak saját jogú lakhatása sosem volt. Sokáig egy tolnai kisvárosban béreltek házat, majd két éve a jobb munkalehetőségek reményében Budapesten próbáltak szerencsét. Itt albérletek után Mariann szüleihez, majd családok átmeneti otthonába költöztek.

Mariannt 38-an támogatták összesen 161.300 forinttal abban, hogy kitanulhassa a műkörömépítő szakmát, dolgozhasson és a család el tudja hagyni az intézményrendszert. Mariann lelkesen készült a tanfolyamkezdésre, de az a tervezett időpontban nem indult el, ezért takarítói állást vállalt, hogy ezzel is közelebb kerüljön tervei megvalósításához. Közben nagy öröm érte a családot: sikeresen pályáztak egy önkormányzati lakás bérleti jogára, így lakhatási helyzetük végre stabilizálódott. Az önálló lakhatás ugyanakkor a korábbinál nagyobb anyagi terhet is rótt a családra, ezért Mariann ugyan elkezdte a műkörömépítő tanfolyamot, de amikor munkahelyén végre teljes munkaidejű állást ajánlottak részére, inkább élt a lehetőséggel, és főállásban kezdett dolgozni. A tanulást a munka és a 3 gyermek ellátása mellett nem folytatta, a kiköltözést követően szociális munkásával is megszakadt kapcsolata. Miután Mariann a számára gyűjtött adományokat csak részben használta fel, a megmaradt támogatást más hajléktalan pályázati nyertesünk programjának megvalósítására és szociális munkásának díjazására fordítjuk.


Jani targoncás tanfolyamra kapott támogatást

Jani már kisiskolás korában ládákat pakolt a helyi zöldségesnél. Kereskedelmi szakiskolát végzett, majd raktárosként helyezkedett el, diszkontáruházakban kezelte az árukészletet és a beszerzést. Később beletanult az öntözőrendszerek telepítésébe, majd a mentőszolgálathoz állt be recepciósnak. Ahogy ő fogalmaz: szerette a pörgést, a folytonos kihívást, új helyzeteket. Ekkor a nagymamájával élt, akihez még 14 évesen költözött át szülei súlyosbodó alkoholgondjai miatt. Nagymamája volt az egyetlen, aki nem ivott a családban, az ő halálával aztán Jani alól is kicsúszott a talaj: idővel elúszott a fix munka és a végül a lakhatás is. Biztonsági őrként, majd városligeti bódés árusként próbálta fenntartani magát. Néhány albérleti próbálkozás után végül éjszakára is a Ligetben maradt egy fűtés nélküli bódéban. A Menhely Alapítvány Sarokház programjában nem csak lakhatási lehetőséget kapott, hanem szociális munkás segítségét is, akivel közösen pályáztak a Van Esély Alapítványhoz targoncavezetői tanfolyam elvégzésének támogatására.

51 lelkes adományozónak köszönhetjük, hogy összegyűlt a tanfolyamhoz szükséges 159.600 forint. Sajnos a tanfolyam megkezdése előtt Jani egészségi és mentális állapota súlyosan megromlott, kórházba, majd egy rehabilitációs intézetbe került, ahol jelenleg is tartózkodik. A választott tanfolyamot így nem tudta elvégezni, de bízunk benne, hogy megerősödve, és új tervekkel fogja elhagyni az intézményt. A Janinak gyűjtött adományokat más hajléktalan pályázati nyertesünk programjának megvalósítására és szociális munkásának díjazására fordítjuk.





Orsi meg tudja írni szakdolgozatát

Orsi munkás családba született, szülei sokféle anyagi és lelki problémával küszködtek. 18 éves volt, mikor édesapja meghalt, ezután szétesett a család. Tehetségének és akaraterejének köszönhetően Orsit felvették irodalom és pszichológia szakra, az egyetem megkezdése után azonban lelki egészsége romlani kezdett, betegsége hamarosan lehetetlenné tette a kollégiumi létet és a tanulás folytatását, hazaköltözött és egyedül élt a villany nélküli házban. Egy rosszullét során súlyos vonatbaleset érte, elveszítette egyik alkarját. Élete akkor fordult jobbra, amikor egy civil szervezettől komplex szakértő segítséget kapott ahhoz, hogy életét rendezze. Munkába állt, és bár jelenleg hajléktalanszállón él, folytatni tudta az egyetemet

Orsit 48 önzetlen ember támogatta abban, hogy a szükséges 161.300 forint összeadásával egy laptop tulajdonosává válhatott, ami elengedhetetlen volt ahhoz, hogy megírja szakdolgozatát, amit várhatóan tavasszal fog leadni. Orsi élete egyéb területein is jó úton halad: munkahelyén maximálisan helyt áll, pénzével takarékosan bánik, rendszeres pszichiátriai és szociális terápiában vesz részt, emberi kapcsolataira is figyelmet fordít, emellett napi szinten foglalkozik vele, milyen módon tudná elhagyni a hajléktalanságot.




Vilmos szerszámokat vásárolt

Vilmos hét testvérével egy kisvárosban nőtt fel, szülei munkásemberek voltak. Édesapja alkoholizmussal küzdött. Az általános után kertész, majd szakács végzettséget szerző fiú kamaszévei végére maga is az ital rabjává vált. Vilmos élete gyökeresen megváltozott, amikor egy italozás után kocsmai verekedésbe keveredett, amely egy ember halálához vezetett. 19 évesen, a felnőtté válás küszöbén került börtönbe és csak 34 éves korában szabadult. A börtönévek során felismerte, hogy kamaszkori agresszióját, a veszély állandó keresését az italnak köszönhette, így szakított az alkohollal, 36 éve teljesen absztinens. A börtönből szabadulva vált hajléktalanná, majd a budai hegyekben húzta meg magát, ahol hosszú évek óta egy olcsó bérleményben éli csendes, természetközeli életét, és a környéken adódó alkalmi munkákból tartja fenn magát.

Vilmos részére 46 adományozó adott össze 158 ezer forintot olyan szerszámok beszerzésére, melyekkel ház körüli munkákat tud végezni lakókörnyezetében. Az adománygyűjtés során külön örömünkre szolgált, hogy tárgyi adományokat – egy fűrészt és egy kerékpárt – is felajánlottak részére, így az eredetileg a fűrészre szánt összeget még a hideg időszak előtt kicsi, bérelt háza komfortosítására fordíthatta folyóvíz bekötésével és szigeteléssel. Szerszámai birtokában fűnyírást, favágást, kisebb felújításokat vállal, ami biztosítja a létfenntartásához szükséges anyagi forrást, munkájáról jó visszajelzéseket kap.



János munkaeszközöket vásárolt



János 5 gyerekes roma családból származik, szülei munkás emberek voltak, korán meghaltak. Bányaipari szakiskolában végzett szinte közvetlenül a környékbeli bányák bezárása előtt. Több évig sütőiparban dolgozott, de a 2000-es években már csak építőipari és betanított munkákra vették fel, és hátrányos helyzete, elsősorban hajléktalansága és roma származása miatt nem tudott tartósan elhelyezkedni. Hogy növelje esélyeit, János szívesen képzi magát, a közelmúltban hegesztő képesítést szerzett.
39 lelkes adományozóinknak köszönhetően János részére összegyűlt 161.300 forint, amiből hegesztő szerszámok megvásárlását tudtuk támogatni, melyekkel új végzettségének megfelelően kívánt elhelyezkedni. Kitartó munkakeresésének köszönhetően hamarosan elhelyezkedett főállásban, tapasztalat híján ugyan még nem a vágyott hegesztő munkakörben, de kereste a lehetőségeket új szakmája gyakorlására. Sajnos egy váratlan betegség következtében, a próbaidő alatt felbontották munkaszerződését, ezért jelenleg a Munkaügyi Központon keresztül próbál új munkahelyet találni, közben közmunkát végez. Készül arra, hogy ahogy stabil jövedelme lesz, újra önálló lakhatásba, albérletbe költözzön. 



Gabi képzésben vehet részt


Gabi egy ötgyermekes családba született. Újszülöttként került állami gondozásba, szüleit és a testvéreit soha nem ismerte. 2 éves korában csípőficam műtéten esett át, az ezzel kapcsolatos egészségügyi problémák egész életét végigkísérték. Gabi 15 éves kora óta dolgozik, először szövőgyárban, majd park- és sírgondozóként temetői munkát vállalt. A lakásmaffia áldozataként vált hajléktalanná, amikor férje lakását az árkülönbözet reményében egy kisebbre próbálták cserélni. Gabi csípőprotézisre szorult, emiatt a temetői munkát is fel kellett adnia. Egy ideig albérletben laktak, majd a családot teljesen felőrölte a létbizonytalanság. Férjével elváltak, Gabi jelenleg egy rehabilitációs hajléktalan szállón lakik.
Gabi részére 74-en adtak össze 263.500 forintot egyrészt olyan szakképzés elvégzésére, mellyel rossz egészségi állapota mellett is tud munkát vállalni, másrészt a programot kísérő szociális munka fél éves költségeire. Gabi portásként szeretett volna elhelyezkedni, ehhez személy- és vagyonőri képesítést akart szerezni. Nem sokkal az adománygyűjtés után Gabi egészségi állapota megromlott, a képzésről és a tervezett munkáról is kénytelen volt lemondani. Gabi azonban nem adja fel, jelenleg natúrkozmetikum-készítő tanfolyamra jár, hogy alkalmi munkával tudjon jövedelemhez jutni.


Marika ápolási asszisztens lett


Marika egy somogyi faluban született. Az általános iskola után rögtön munkába állt, a vendéglátásban, majd egy gyárban helyezkedett el. Két házasságból három gyermeke született. Hajléktalanná akkor vált, amikor második férjétől – annak erőszakossága miatt – elmenekült, és a fővárosban próbált új életet kezdeni. Jobb lehetőség híján hajléktalanszállóra került, majd egy budapesti kórházban helyezkedett el segédápolóként. Az ápolásban Marika nem csak munkát, de új hivatást és életcélt is talált. Visszaült az iskolapadba is: elvégezte az egyéves ápolási asszisztensi képzést, azonban a vizsgát nem tudta letenni.
Marikát 20 adományozónk támogatta összesen 83 ezer forinttal abban, hogy befejezhesse az ápolási asszisztensi képzést. A sikeres kampányt nemsokára sikeres vizsga követte. Marika új képesítése birtokában a korábbinál nagyobb eséllyel tud elhelyezkedni, így minden esélye megvan rá, hogy maga mögött hagyja a hajléktalanságot is.



Lajos képzésben vehet részt


Lajost a körülményei hamar felnőtté tették. Bár az iskolát szerette, 14 éves kora óta dolgozik: játékgyárban, uszodában, bolti eladóként, építőipari segédmunkásként, néhány éve pedig három műszakban karbantartóként, emellett beugrós pincéri munkákat is vállal. Feleségével és fél éves kislányukkal a társadalom perifériáján, egy családok átmeneti otthonában él, ahol rövid idő alatt kell anyagilag megerősödniük ahhoz, hogy önálló lakhatásba, albérletbe költözhessenek.
49 önzetlen adományozónknak köszönhetően 226 ezer forint gyűlt össze, mely egyrészt egy személy-és vagyonőr tanfolyam elvégzésére, másrészt a Lajost segítő szociális munkás fél éves költségeire elegendő. Lajosnak a tanfolyam elvégzésével több esélye lesz jobban fizető, biztosabb állást találni, ami mellett családjára is több ideje jutna, és lehetőséget teremtene számukra egy albérlet fenntartásához.